Nem csillapodnak az indulatok - Ismét a Tajvani-szoros fölött izmozott Kína
Az hetek óta tartó feszültség közepette három kínai vadászgép kedden átlépte a Tajvani-szoros középvonalát - közölte a tajpeji védelmi minisztérium.
Az hetek óta tartó feszültség közepette három kínai vadászgép kedden átlépte a Tajvani-szoros középvonalát - közölte a tajpeji védelmi minisztérium.
Tajvan Kína-barát, fő ellenzéki pártjának, a Kuomintangnak (KMT) egy magas rangú tisztségviselője a kínai féllel történő, őszintének nevezett egyeztetése során elmondta, hogy a tajvani nép egésze aggódik a sziget közelében zajló pekingi hadgyakorlatok miatt - írta meg a Reuters.
A védelmi kiadások jelentős, 12,9 százalékos növelésére tett javaslatot csütörtökön a tajvani kormány, így a sziget 2023-ban 415,1 milliárd tajvani dollárt (mintegy 5600 milliárd forint) fordíthat védekezésre, miközben egyre nagyobbak a feszültségek a szigetet szakadár tartományának tekintő Pekinggel.
Bűnösnek vallotta magát Paul Pelosi, a Kalifornia államban lévő Napa megyei bíróság pedig többek közt öt nap börtönre és három év próbaidőre ítélte kedden az amerikai képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi férjét, aki még májusban okozott balesetet sportautójával.
Tajvan biztosítani akarja partnerei számára a félvezetők ellátását, mondta Caj Jing-ven hétfőn az amerikai Indiana állam kormányzójának. Kína fenyegetései miatt együtt kell működnie a többi demokráciának - számolt be róla a Reuters.
Kanadai törvényhozók küldöttsége októberben Tajvanra tervez látogatást, hogy fejlessze gazdasági partnerkapcsolatait a dél-kelet-ázsiai térségben. Ez tovább szíhatja a feszült viszonyt Kína és Amerika között - írta meg a Reuters.
A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében.
A kínai hadsereg közölte, hogy hétfőn újabb hadgyakorlatokat hajtott végre Tajvan közelében, miközben amerikai törvényhozók egy csoportja látogatást tett a Kína által követelt szigeten. Az amerikai delegáció találkozott Caj Jing-ven elnökkel, ami Peking szerint szuverenitásának megsértése.
Kína bombázó- és vadászrepülőgépeket küld Thaiföldre, ahol vasárnap közös hadgyakorlatba kezd a délkelet-ázsiai országgal - jelentette be a pekingi védelmi minisztérium szombaton.
A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában "őszinte háláját" fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését.
Korábban tervezte a Biden-kormányzat, hogy enyhít a Trump-adminisztráció által kivetett Kína-ellenes vámokon, de lehetséges, hogy a Tajvan körül kialakult konfliktus hatására és a javuló inflációs adatok hatására a törvényjavaslat benyújtása eltolódik – írja a Reuters.
Váratlanul meghalt Mianmar kínai nagykövete, U Mjo Tant Pe – közölte a Reuters. Ő a negyedik nagykövet, aki váratlanul életét vesztette Kínában egy éven belül.
Videót tett közzé Twitteren a Kínai Köztársaság (Tajvan) védelmi minisztériuma arról, hogy behatolt egy kínai fregatt a felségvizükre és egészen közelről, körülbelül 100 méterről kísérték a hadihajót a jelenlévő tajvaniak egy rombolóval.
Hat műveleti csoportot hozott létre a kínai haderő Tajvan körül a jelenleg zajló „hadgyakorlat” erejéig, a Kínai Kommunista Párt egyik lapja, a CGTN közzétette, hogy egyes csoportoknak mi a konkrét célja a sziget körül.
Nancy Pelosi tajvani látogatása kapcsán Kína nemcsak szóbeli fenyegetéseket tett, hanem már a tegnapi nap is jelentős csapatokat vont össze Tajvannal szembeni szárazföldi területein. A mai napon hivatalosan is hadgyakorlatba kezdtek a kínai csapatok, melyek keretében már rakétákat is lőttek ki tajvani vizekre, valamint drónokkal és egyéb harci repülőkkel is behatoltak a tajvani légvédelmi azonosítási zónájába. Az amerikai flotta egy része a közelben tartózkodik és a tajvani csapatok is készültségben vannak.
Teljes mértékben leállítja Kína a dialógust és az együttműködést az Egyesült Államokkal számos kulcsfontosságú területen, például katonai, klímaváltozási és bűnüldözési kérdéseket érintve – jelentette be a kínai külügyminisztérium.
Kína közölte, hogy szankciókkal fogja sújtani Nancy Pelosi amerikai házelnököt, miután 25 év óta a legmagasabb rangú amerikai politikusként Tajvanra látogatott - számol be róla a Bloomberg.
Kína nem fogja tudni megakadályozni, hogy az Egyesült Államok tisztségviselői Tajvanra utazzanak – jelentette ki Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke Tokióban, röviddel a nagy botrányt kiváltott tajvani látogatása után az AP News szerint.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) csütörtökön óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy elszámítsák magukat, és "komoly konfrontációba" keveredjenek Tajvan miatt.
Vlagyimir Putyin segítségére siet Kínának, ha az háborút indít Tajvanért, fogadkozik a befolyásos orosz szenátor és egykori FSZB-tiszt, Vlagyimir Dzsabarov; de Moszkva cserébe számít Kína támogatására az ukrajnai háborúban - számolt be a brit Daily Mail.
Idén ötmilliárd utas utazhat repülővel.
Ma 390 alá esett az euró jegyzése.
Gyenge tőzsdei teljesítmények jöhetnek a következő hetekben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.